2011. február 21., hétfő

Evangélizációs alkalom, Varsolcon

Ma kezdődik az evangélizációs alkalom Varsolcon is. Aki elszeretne jönni az alkalomra, azt szeretettel várjuk! És lehet imádkozni is ezekért az alkalmakért, hogy az Isten munkálkodjon az emberi szívekben. 
Lelkipásztorok, akik szolgálni fognak:
Hétfő: Bándi Sándor (Egrespatak).
Kedd: Kiss Zoltán (Kraszna).
Szerda: Oláh Lajos (Bánffihunyad). 
Csütörtök: Fekete Csaba (Ipp).
Péntek: Máté Miklós (Kolozsvár)
Szombat: Balogh Ferenc (Hadad).
Vasárnap: Katona János (Arad).











2011. február 9., szerda

Vakáción

A múlthéten pénteken vége lett a vizsgáinknak! Igaz, még tornából kell vizsgázunk (fekvőtámaszok), de csak március elején. Mivel Simon testvér, jött pénteken krasznára evangélizációs alkalomra, ezért vele hazajöttem. Pénteken, meg szombaton nem tudtam menni krasznára, de interneten néztem az istentiszteletet. Jó újból itthon lenni egy keveset.
Vasárnap du. krasznán voltunk. Sajnos azt lehet látni, hogy nem jönnek úgy az emberek az imaházba, mint régebben. Ennek oka az is lehet, hogy nem vagyunk példás életűek.
Kedden este elmentünk krasznára az ifjúsági alkalomra. Józsa Zsolt és Ádám Zsolt (református- már korábban együtt dolgoztunk Magyarországon, ott ismertem meg) jöttek perecsenből, én meg Péter Anita (református) varsolcról. Zsolt tartotta az előadást, én pedig imára búzdítottam a fiatalokat. Jó volt a krasznai fiatalokkal együtt lenni, reméljük, hogy még lesz ilyen alkalom. Mikor hazajöttem krasznáról egész egy óráig társasjátékoztunk a szomszéd barátaimmal. Saboteur a játék neve, én is megkedveltem nagyon, mikor Ödivel voltunk Bányai Robinál kolozsváron. Ma meg megyek rokonaimat meglátogatni, és egyébb tennivalóim is vannak.