Ernő testvért már gyerekkoromtól ismertem, mivel hallottam többször igét
hirdetni, különösen evangélizációs alkalomkor. Számomra nagyon emlékezetesek
ezek az alkalmak. Felnéztem rá, mint egy olyan igehirdetőre, aki által az Úr
megszólította az embereket és megtérésre hívta őket.
Most megemlítek egy különleges alkalmat, amikor beszélgettem személyesen Ernő
testvérrel. Ez a beszélgetés Szilágyperecsenbe történt az ifjúsági konferencián,
2008. április 26-án. Beszéltem
neki elhívásomról és a félelmeimről is, ami akkor bennem volt. Többek között
elmondtam neki, hogy néha zavar, hogy kistermetű vagyok. De ő erre mosolyogva
mondta:
-
Nem
számít az Isten előtt, mert ő nem a termetedet nézi, hanem a benned levő
istenfélelmet. Ez a beszélgetés nagyon bátorító volt számomra.
Aztán az esti alkalmon, amikor ő szolgált engem is megszólított Isten. Elmondta,
hogy közeledik a missziós konferencia, és az a gondolat volt benne, hogyha legalább
száz fiatal odaszánná magát a lélekmentésre, a misszióra, akkor az nagy áldás
lenne. Végül sírva imádkozott ő is, kérve Isten erejét és megújító kegyelmét. Majd
előrehívta azokat, akik szeretnének megujúlni és új erőt kérni hívatásuk
végzéséhez. Bennem is munkálkodott Isten, úgyhogy előre mentem én is. Azon az
estén kb. 65-en jöttek még előre, ezek között voltak olyanok is, akik akkor
tértek meg. Isten jelenlétét éreztük és tapasztaltuk meg. Majd elénekeltük
együtt: ,,A szívemet átadom én” című éneket.
Majd a missziós konferenciára is eljutottam, ami a rogériuszi baptista
gyülekezetbe volt megtartva. A következő gondolatot többször megismételte:
,,Ige szerint, Lélek szerint, mert ha nem eszerint, akkor Istennél nincs
elismerve!” Valóban csakis így tudunk előre menni, másképp nem is lehet.
Személyesen én is hálás
vagyok Istennek, azért a munkáért, amit általa végzett el Isten közöttünk.