2011. január 21., péntek

Az imádkozásra való újbóli odaszánás

              Emlékszem, hogy miután megtértem tudtam azt, hogy kell imádkozzam. Aztán a már megtért fiatalok, többször mondták ifialkalmon, hogy kell imádkozni, de nemcsak 5, 8 percet, hanem minél többet  (nekik már volt tapasztalatuk -e területen, mert több ideje  hívők voltak). Volt, hogy ígértem az Úrnak, a fiatalokkal, hogy fogunk imádkozni a vidékünk megtéréséért, meg ébredésért, de nem voltam állhatatos az imádságban.                                                                                                                                                                                                                                              Sajnos az utóbbi két évben nem imádkoztam eleget, nem tudtam szívből könyörögni megtérésekért. Mondtam én imákat, csak nem mindig éreztem át, és nem úgy mondtam ahogyan kellett volna.
2010 október elején Nagyváradon volt Gerhard To Toit.  Hétfötől - csütörtökig a roma gyülibe nagyváradon tanított az imádságról. Pénteken Nagyszalontán is volt. Lehetőségem volt hallanni egy olyan embert, aki gyakorolja az Urával való kapcsolatát, (ez érződött a szolgálatán is). Tudom azt, hogy nekem is erre van szükségem, hogy minél több időtt töltsek Istennel, és bármit is csinálok napközben, akkor is figyeljek Istenre, és imádkozzak. Isten ezáltal is ébreszgetett, hogy legyek imádkozó ember, aki kapcsolatba van az Istennel.
November végén mikor Csíkszeredába voltam Szilárdéknál, Giorgiov Adrián testvérrel beszéltem, telefonon, aki meg akart kérni valamire, amit én el is vállaltam. Liviu Olah lelkipásztornak igehírdetései hangzottak el valamikor az imádságról, majd magnó szalagról lettek leírva és azután kiadták egy kis könyv formájába román nyelven. Románul a könyv címe: ,,Importanța rugăciunii." Ezt a könyvet Bodor Sándor lp. lefordította románról magyarra és leírta egy füzetbe, én pedig bekellett írjam a számítógépbe. Sokat tanulhattam ezáltal, most már csak gyakorolni kell és szeretném tenni, és erre búzdítok mindenkit. Remélem, hogy minél hamarabb az ITM ki fogja adni ezt a kis könyvet magyar nyelven is. Biztos sokak számára építő lesz!
1974, amikor Isten munkálkodott Liviu Olah lelkipásztoron keresztül:



Egy néhány gondolat -e könyvből ,,Az imádkozás fontossága" Liviu Olah


         ,,Ha valakinek mondani akarsz valamit, úgy hogy, az el ne felejtse, hanem, hogy az, az ügy megoldást kapjon, mond meg az Istennek, hogy majd Ő mondja meg neki. És az Isten megfogja tenni. Ha valakit hitben erősíteni akarsz, ne mond meg neki egyenesen, hogy mit akarsz, mert azok a gondolatok, amelyeket egyenesen neki akarsz mondani, olyanok, mint a rádiónak egyenesen terjedő hullámai, amelyek sok akadályokba ütköznek, mint például: az ő véleménye felőled, műveltséged, okosságod; vagy a saját véleménye önmagáról, vagy műveltségéről, vagy képességeiről stb. És ez mindent meghiúsíthat. Az egyenesen segítő szándékot, a hallgató sértőnek veheti. Megtörténhet, hogy köszönet helyett szemrehányást kapsz. És nagyon gyakran épp így is történik. S akkor zavarba jövünk és csodálkozva vagy megsértődve kérdezzük: Hogy nem fogadta el, hogy-hogy visszavágott?!
            Ezért, tehát sokkal jobb, ha először  imádkozol a Jó Istenhez a testvéred hitének megerősítéséért és azután beszélsz vele.  Így tett az Úr Jézus Péterrel: ,,…imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited.” (Lk.22:32).
            Ha azt akarod, hogy valaki megtérjen, imádkozz, név szerint, naponta érte, sok idővel azelőtt, hogy személyesen szólnál neki Jézusról.
            Amikor valakinek Istenről beszélünk, olyan mintha oly magasra akarnánk emelni őt, hogy megláthassa, megérthesse, megismerhesse az Istent. Pedig ezt lehetetlen nekünk megtenni, akik porok vagyunk, az Isten pedig véghetetlen.
            Amikor én imádkozok valakiért, ezáltal én arra kérem a Mindenható Istent, hogy ő emelje önmagához azt a személyt, hogy az tudjon hinni benne, hogy tudja megismerni és befogadni Őt. És Ő megfogja tenni, mert képes rá. Íme milyen nagy a lelki különbség az imádkozás és a beszéd között, az imádság javára.
            Így cselekedett az Úr Jézus is, amikor azt akarta, hogy Péter megismerje Őt, mint az élő Istennek Fiát. Jézus könyörög az Atyához és Péter, a szegény, egyszerű halász ember, egyszeriből képesnek érzi magát arra, hogy megmondja kicsoda Jézus: ,,Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.” (Mt.16:17).
            Ha valóban megértenénk a szellemi világnak eme törvényét, akkor sokkal kevesebbet beszélnénk az embereknek Istenről és sokkal többet mondanánk az Istennek az emberekről!" 


Ima a magyar népért!



2011. január 7., péntek

Hétköznapok

  Hétfőn este Varsolcon voltam a gyülibe, jó volt otthon lenni és imádkozni az ottani testvérekkel. Kedd reggel vissza kellett jönni Váradra, de örültem, hogy nem autóbusszal kellett jönni, hanem elhozott Budai Lajos lp. Aztán minden este lehetőség volt menni a Nagyvárad- belvárosi gyülekezetbe az imahétre, nagyon jó alkalmak voltak, jó volt újból találkozni az ismerősökkel és barátaimmal. Szeretem is Nagyváradon, mert Varsolcon a gyülinkbe kevés fiatal van, Nagyváradon pedig sok barátom van. Vasárnap, ha Isten megtart, akkor délelőtt megyek Csokajra szolgálni, délután háromra pedig Diószegre, félhattól pedig újból Csokajon leszek. Ezekhez a szolgálatokhoz is kell az Isten kegyelme és ereje. De hiszem, hogy Ő erőt is ad. Ezt eddig is tapasztaltam.
Ma volt két vendégünk a nagyváradi ifjúságból, akikkel együtt ebédeltünk, Roska Norbert, és Szűcs Dániel. Norby volt a szakácsunk, nagyon jól tud főzni, mivel szakács egyik éterembe. Jót beszélgetünk bibliai dolgokról és még egyéb témákat is megvitattunk. 
Két fotó is van: 







2011. január 4., kedd

Győzelem

                                                 Győzelem

              ,,A győzelem titka az Istennel való bensőséges kapcsolat. Ez a forrása minden külső és belső erőnek. 
Ha elfelejtenek, vagy elhanyagolnak, ha tudatosan mellőznek és te mindezt alázattal vállalod, és Uradnak hálát adsz minden sértésért és megaláztatásért, akkor- az győzelem. 


Ha a jót, amit teszel vagy tenni akarsz, mások kigúnyolják, ha vágyaid meghiúsulnak; ha a többiek pontosan azt teszik, ami neked nem tetszik; ha tanácsodat semmibe veszik, nézeteidet nevetségessé teszik, s te mindezt zúgolódás nélkül, türelemmel, szeretettel elfogadod, akkor- az győzelem.


Ha neked minden étel jó, azért mindig hálás vagy; ha minden ruházattal, minden társasággal és életkörülménnyel, a magányossággal, mindennel, ahogy Urad vezet megelégedett vagy, akkor- az győzelem.


Ha mások roszkedvét, ingerültségét, panaszkodását, minden rendszertelenségét, pontatlanságát, amelyekről te nem tehetsz,- bár azokat nem helyesled,- mérgelődés és zúgolódás nélkül elviseled, akkor - az győzelem.


Ha a körülötted levők különcségét, lelki érzéketlenségét, saját hibáik iránti vakságát elnézed, ha másoktól mindenféle üldözést elszenvedsz s mind elviseled úgy, amint azt Jézus Krisztus hordozta, akkor- az győzelem.


Ha sohasem célod beszélgetésben saját személyedet vagy munkádat, sikereidet kiemelni, ha nem vágyol mások ajánlására, dicséretére; ha szeretsz ismeretlen maradni, hogy Krisztusban elrejtett életed legyen, akkor - az győzelem."
2Kor.6:1-10; Róm.8:35-39. Evangéliumi Kiadó 


          Kívánom mindenki számára, hogy ez az év is győzedelmes legyen számunkra! Minden nap harcolnunk kell a bűn ellen, saját kívánságaink ellen. Vagy győzedelmeskedünk vagy pedig elveszítjük a csatát. A magunk erejéből csak elbukni tudunk. Szükségünk van a Szent Lélek erejére, aki által győzedelmes lehet mindannyiunk élete 2011-ben is! A győzedelmes élet kellene látható legyen életünkön mindennap, segítsen erre az Úr! 
Az én vezérigém erre az évre  a 37Zsoltár 5. igeverse: ,,Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert Ő munkálkodik."
,,Maradjatok énbennem és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; aképpen ti sem, hanemha én bennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlőveszők: Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek." Jn.15:4-5.


Pintér Béla- Megáll a levegő- Jézus Krisztus a győztes!
http://www.youtube.com/watch?v=K0WHcYkjd90&feature=related