2011. december 28., szerda

Karácsonyi szolgálat

Karácsonyba Nagybányán és Koltón szolgálhattam, harmadnapján meg de. Varsolcon. Sok emberrel megismerkedtem, tapasztaltam újabb és újabb dolgokat. Elég sokan voltunk énekelni karácsony estéjén, voltunk a korházba és még más gyülekezeti tagoknál, akik betegek. Egészen két óráig voltunk, hát vasárnap reggel, eléggé fáradtan keltem fel, és tudtam, hogy aznap háromszor kell szolgálni. Azonban Isten erőt adott. Nyáron én már voltam kétszer Nagybányán, mivel akkor is oda voltam beosztva nyári legációba. Kívánok mindenki számára Istentől megáldott, boldog újévet!
Egy néhány kép a karácsonyi legációból:

                                           A gyerekek előadása.

                                           Az ifjúság szolgálata.
                                          A kiskórus éneklése.
                                            Kaszta Norbyval, az uncsimmal.

2011. december 22., csütörtök

Készülődés a karácsonyi szolgálatokra

Minden karácsonykor valamelyik körzetbe szolgálunk. Az idén is készülünk elmenni azokba a gyülekezetekbe, ahova testvéreink beosztottak.
Hisszük, hogy áldásos lesz mindenki számára, az ott töltött idő. Kívánok mindenki számára, áldott, békés karácsonyt!
Józsa Zsolt- Szatmárnémeti
Fürészes Szálasi Rudolt- Barót
Mezei Ödön- Temesvár
Szilágyi Norbert- Nyárádmagyarós
én- Nagybánya
Akik szoktak értünk imádkozni, azok ezt tehetik most is. Köszönjük!

2011. december 12., hétfő

Diakónusavatás és emlékezés

Jó volt együtt lenni a Nagyszalonta-i testvérekkel és vendégekkel, láthattuk, ahogyan Isten munkálkodik. Balogh Gabi avatása volt délelőtt, akivel két évet voltam osztálytárs, csak ő a levelezői tagozaton végzett. Az imaórán hangzott a bíztatás, hogy Isten munkálkodik, azonban mi van velünk, mi mennyire munkálkodunk? Jó volt hallgatni Isten üzenetét az igehirdetések által. Délbe ebéd következett, azután pedig a temetőkertbe siettünk, mivel Tóth Mihály testvérről emlékeztünk és adtunk hálát az ő úttőrő munkájáért. Születésének 175, és halálának 80.-ik évfordulója volt. Háromkor folytatódott az istentisztelet. Tóth Mihálynak jelen voltak a dédunokái, akik szolgáltak. A lelkipásztorok, akik szolgáltak: Papp Dezső, Gáll Győző, János Levente, Kiss Tibor, és Kovács Gyula testvér. Nagyon építőek voltak a szolgálatok, és az üzenetek.
Egy néhány kép az alkalomról:










2011. december 5., hétfő

,,Valakire várunk".

Kire várunk? Ha az Üdvözítőre várunk, akkor várakozásunkhoz hozzátartozik az imádkozás, ami kifejezi, hogy éberek vagyunk, aztán az életünk megtisztítása, dolgaink elrendezése és még nagyon sok minden. Sok igei gondolat elhangzik adventkor Jézus visszajöveteléről, meg annak várásáról. De vajon hányan várják igazán készenlétben? Az Úr készítsen el bennünket, hogy mi készen legyünk, hogy örömmel tudjuk fogadni Jézus Krisztust.
,,Amikor az Örökkévaló benyit a múlandóba, olyan lehet, mint tavasszal kinyitni egy bepálott, kormozott, dohos ház ablakát. Tiszta fényt és levegőt mindenkinek az adventi ablak megnyitása hoz." B. Szabó István püspök.